Újrafertőződött egy koronavírusos beteg a nyájimmunitásra hajtó Svédországban

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Május után augusztusban is pozitív lett a koronavírus-tesztje egy 53 éves svéd nőnek, közölte egy göteborgi Sahlgrenska Egyetemi Kórház a Dagens Nyheter című lap tudósítása szerint.

Virusmaszk

Virusmaszk

Johan Ringlander orvos arról beszélt a májusban és az augusztusban azonosított vírustörzs között tíz eltérést is találtak, tehát egyértelműen kijelenthető, hogy a nő kétszer fertőződött meg, és nem hónapokig élt együtt a vírussal.

A svéd közegészségügyi hivatal korábban azt közölte, hogy akik felépülnek a koronavírusból, néhány hónapig lehetnek immunisak még akkor is, ha nem termelnek antitestet. Mivel az újrafertőződésről egyelőre nem sokat tudni, az embereket arra kérték, hogy hiába estek át a betegségen, ugyanúgy tartsák be az óvintézkedéseket.

Svédország egyedüli európai államként sajátos utat járt be a védekezésben, és jóval enyhébb intézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy mielőbb elérjék a nyájimmunitást. Mindenesetre az újrafertőződött nő példája is azt mutatja, hogy ez természetes úton nem feltétlenül működőképes stratégia.

A cikk a 24.hu oldalán olvasható.

További cikkeink a témában: