Megfertőzhet kétszer a koronavírus?

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Néhány eset alapján nem zárható ki teljesen, hogy valaki kétszer is átessen a koronavírus-fertőzésen. A jelenség ugyanakkor továbbra sem nevezhető gyakorinak.

Virusmaszk

Virusmaszk

A világ több országában, így Európában is találtak már olyan pácienseket, akik másodjára is átestek a koronavírus okozta betegségen. Vagyis: miután kigyógyultak az első fertőzésből, néhány hónap múlva újra elkapták a kórt, igaz, akkor már jóval enyhébb tüneteket produkáltak.

Bárki áteshet egy második fertőzésen?

Elméletileg igen, de egyelőre úgy tűnik, nem nagy rá az esély. A kérdésre azért is nehéz válaszolni, mert kérdéses, hogy az első megbetegedésből történő gyógyulás után mennyi ideig áll fenn az immunitás (amely mértéke, úgy tűnik, idővel egyre csökken). Hiszen hiába igaz, hogy a szervezet a két-három héten belül még megoldja a védekezést, lehet, hogy négy-öt hónap múlva már nem

Ráadásul sok függ attól, van-e az embernek alapbetegsége, és ha igen, mi az.

Csak időseket veszélyeztet egy esetleges újrafertőződés?

A jelek szerint nem. A hongkongi eset során egy 33 éves férfit betegített meg újra a kórokozó, és nála is kísértetiesen hasonló lefolyással: a páciensnél még az első fertőződéskor is csak alig jelentkeztek tünetek, a második fertőzéskor pedig egyáltalán nem tapasztalt problémákat.

A teljes cikk a hvg.hu oldalán olvasható el, idekattintva.