Munkahelyi intézkedések az új koronavírus-járvány megfékezésére

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Általános szabály, hogy a munkáltató köteles biztosítani az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit. A munkáltatók nem engedhetik meg maguknak, hogy dolgozóik között felüsse a fejét a fertőzés, ezért szinte mindenhol bevezettek már speciális óvintézkedéseket a COVID-19 járvány idejére.

Virusmaszk

Virusmaszk

A pandémiás óvintézkedések köre jellemzően három pilléren nyugszik:

  1. távolságtartás,
  2. egyéni védőeszközök használatának előírása,
  3. fertőtlenítés.

Távolságtartás
A kereskedelmi cégek igyekeznek a dolgozók és ügyfelek közötti érintkezést minimalizálni. A globális ügyfélkörrel rendelkező cégek a járvány kitörése után szinte azonnal letiltották regionális képviselőik utazásait. A helyi területi képviselők sem látogathatják már személyesen partnereiket; telefonos vagy online kapcsolattartásra, ill. tanácsadásra voltak kénytelenek átállni.

Az országos közüzemi szolgáltatók is felfüggesztették tervszerű karbantartói feladataikat. Nem járvány idején fogják lecserélni a víz, villany, ill. gázórákat. Természetesen az ügyfél kérésére azért most is eljárnak, és az üzemzavarokat is elhárítják.

A járvány kitörése után létrehoztak olyan rendelkezésre álló csoportokat, akik az első vonalban dolgozók megbetegedése esetén a helyükre tudnak állni. Mint a háborúban…

Az irodai dolgozók körében a munkáltató jellemzően home office-t, azaz otthoni munkavégzést rendel el. Az irodában csak felügyelet marad - heti váltásban - a helyi intézkedést igénylő ügyek lebonyolítására.

Számukra különösen fontos, hogy betartsák a munkahelyi pandémiás szabályokat:

  • egy irodában egy vagy maximum két fő tartózkodjon egyszerre,
  • az egy munkakörben dolgozók mondjanak le a közös kávézásokról, együtt ebédelésekről,
  • fokozottan ügyeljenek az egyéni higiénére, pl. szappanos kézmosás WC-használat előtt és után,
  • kulcs, kilincs, ajtó, ablak, telefon, vízcsap, villanykapcsoló, lépcsőkorlát, klaviatúra érintése után kézfertőtlenítsenek, főleg, ha ezt mások után teszik,
  • azonnal jelezzék, ha koronavírusos tüneteket észlelnek magukon, vagy fertőzöttel kerültek kapcsolatba, és vonuljanak otthoni karanténba.

Nagyobb létszámú gyárakban, üzemekben belépéskor nyilatkoztathatják a dolgozókat, hogy nem betegek, nincsenek tüneteik, egyúttal megmérhetik a lázukat is, és csak ezután vehetik fel a munkát.

Ahol lehet a munkaállomások között megnövelik a távolságot, hogy a dolgozók között munka közben is meglegyen a fertőzés szempontjából biztonságos két méter távolság. Ahol erre nincs mód, ott kötelezően előírják a szájmaszk viselését.

Megnövelik a távolságot az ebédlőkben is. Ragasztószalagok jelzik, hova szabad ülni, és hova nem. A WC-ben minden második piszoárt lezárnak.

Egyéni védőeszközök használata
Ahol a cég nem tudja biztosítani a biztonságos távolságot a munkavégzés során, ott kötelezően előírhatja a kesztyű és orvosi arcmaszk viselését.

Ilyenkor a szájmaszkot a munkáltató bocsátja a munkavállaló rendelkezésére:

  • orvosok, egészségügyi dolgozók,
  • pénztárosok, árufeltöltők,
  • eladók, kiszolgálók,
  • áruszállítók, futárok, sofőrök,
  • rendőrök, katonák,
  • munkába járáshoz a dolgozói buszjáratokon.

Fertőtlenítés
Aki home office-ban dolgozik, annak is fertőtlenítenie kell maga után otthon, hiába nem fogad mostanság vendégeket. Hát még azoknak, akik a munkahelyen kénytelenek rendszeresen mások után hozzányúlni a gépekhez, szerszámokhoz, eszközökhöz.

Az egyértelmű, hogy minden dolgozó a saját munkaállomását maga fertőtleníti maga előtt és után. A közös használatú helyiségek fertőtlenítése viszont már a takarítószemélyzet feladata és felelőssége.

A cégek pandémiás tervükben kiemelten foglalkoznak a fertőtlenítéssel; akár külön takarítóbrigádot is felállíthatnak, akik folyamatosan fertőtlenítik azokat a területeket, amiket kézzel rendszeresen megfognak, megérintenek: kilincs, ajtószárny, ablakkeret, vízcsap, villanykapcsoló, lépcsőkorlát, étkezőasztal, WC-ülőke, stb.

Nagyobb irodaépületekben vagy gyárakban nem ritka, hogy a bejáratokban, egyes részlegek közötti ajtók, kapuk előtt és után, valamint csarnokokban akár húszméterenként fertőtlenítőállomást létesítenek, ahol a dolgozók fertőtleníthetik a kezüket miután hozzányúltak a kilincshez.

Munka hőse?
Bármilyen járvány idején hozott speciális munkahelyi intézkedések betartása nem csupán egyéni felelősség kérdése, ez egy kollektív felelősség, hiszen a munkáltató határozza meg a szabályokat és ezek betartását ellenőriznie is kell.

Ugyanakkor nem az lesz a munka hőse, aki akkor is bejön dolgozni, ha éppen köhög, tüsszög - mondván az ő munkájára elengedhetetlenül nagy szükség van -, és aztán lefertőzi a fél céget...