Injekció segíthet a koronavírus miatt szaglásvesztéssel küzdő betegeken

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Világszerte rengetegen fertőződtek meg a koronavírussal, s bár a legtöbben pár hét után kigyógyultak a betegségből, egyesek az elhúzódó koronavírus tüneteivel küzdenek még évekkel a világjárvány után is: sokan teljesen elvesztették szaglásukat, míg egyesek torz szaglásérzékeléssel küzdenek.

Virusmaszk

Virusmaszk

Utóbbi páciensek napról napra szembesülnek a komor valósággal, hiszen az egykor kellemes illatokat hirtelen büdösnek érzik. Míg a párolt fokhagyma és vöröshagyma, valamint a szemét szaga elviselhetetlen számukra, a kávézás élménye teljesen eltűnt, az illatával együtt.

Mint ismert, a világjárvány elején a szaglás és az ízlelés ideiglenes elvesztését a koronavírus-fertőzés egyik legjellemzőbb tünetének tekintették.

A philadelphiai Jefferson Health új kutatása azonban megtalálhatta a megoldást a problémára: az SGB elnevezésű eljárással ugyanis képesek voltak hatékonyan csökkenteni a tünetet azon betegeknél, akik legalább hat hónapig szenvedtek ettől az állapottól a koronavírussal való megbetegedésük után.

A teljes cikk elérhető a liner.hu-n, idekattintva »