Új információk a koronavírusról - Ez a két típusa van a halálozásoknak

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Dr. Kirsten Mertz svájci patológus és kollégái világszerte az elsők között voltak, akik koronavírusban elhunytakat vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, pontosan hogyan vesztették életüket a Covid-19 páciensek. Idén március óta több tucat Covid-áldozat tüdejét vizsgálták meg, a vizsgálatok eredményeit egy tanulmány keretében tették közzé, erről beszélt most a szakember a svájci Blicknek.

Virusmaszk

Virusmaszk

Dr. Kirsten Mertz szerint a Covid-pácienseket két csoportba lehet sorolni:

  1. Az első csoportba tartozó páciensek a betegség első stádiumában halnak meg, ebben a fázisban tetemes vírusterhelést kap a betegek tüdeje, az immunrendszer pedig nem képes megküzdeni a vírussal.
  2. A második csoportba tartozóknál azonban egészen más a betegség lefolyása: ezeknél a pácienseknél a vírust az immunrendszer legyőzi, de a szövetekben súlyos gyulladások alakulnak ki, ugyanis a szervezet túlságosan hevesen reagál a behatoló vírusra, a gyulladások a vírushoz hasonlóan halálosak lehetnek.

UTÓBBI ESETBEN A FERTŐZÖTT SEJTEKET AZ IMMUNRENDSZER TESZI TÖNKRE.

Olyan ez, mint ha a fogorvos az összes fogunkat kihúzná, csak azért, mert azok szúvasak. Bár a fogszuvasodás megszűnne, de a fogainkat is elveszítenénk, magyarázza a szakember.

A teljes cikk a portfolio.hu oldalán olvasható el, idekattintva.