Bár sokkal jobb a járványhelyzet a németeknél, mint nálunk, mégis szigorítanak

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Bár Németországban nem tűnik súlyosnak a járványhelyzet, mégis a szigorítások mellett döntöttek. Főleg a szomszédos országok miatt.

Virusmaszk

Virusmaszk

Több maszk, kevesebb alkohol és kisebb partik – jelentette ki a bajor miniszterelnök, Markus Söder, aki a német tartományokat összefogó minisztertanács éppen leköszönő vezetője is egyben. Mondta ezt azok után, hogy Németországban a miniszterelnökök 16 fős tanácsát követően Angela Merkel kancellárral közösen újabb szigorításokat jelentett be.

De miért volt erre szükség, amikor a 83 milliós országban az elmúlt hét napban 1300 és 2400 közötti új esetet regisztráltak, és napi 2–17 ezzel összefüggő halálozás történt? A kevesebb mint 10 millió lakosú Magyarországon például ugyanekkor 750–950 napi új esetszámról számoltak be a hatóságok, napi 6–13 halálesettel. 

Szóval akkor miért? Angela Merkel szerint azért, mert karácsonyra akár 19 200 napi koronavírusos eset is lehet az országában.

A kiindulási pontjuk az, hogy továbbra is helyi szinten akarják kezelni a megbetegedéseket, nem akarnak tartományi vagy egész Németországot magába foglaló lezárásokat elrendelni, sőt azt mindenáron szeretnék elkerülni, mert „a prioritás a gazdaság védelme, és hogy a gyerekeknek nyitva maradjanak az iskolák” meg az óvodák.

A teljes cikk a 24.hu oldalán olvasható, idekattintva.