Újra az időseket támadja a koronavírus Németországban

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Ismét gyakrabban fordul elő fertőzés az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) idősek körében Németországban a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdán ismertetett elemzése szerint.

Virusmaszk

Virusmaszk

A járványügyi szakértők kiemelték, hogy a naponta regisztrált fertőzöttek száma ugyan növekedett az utóbbi hetekben - július közepétől meredeken emelkedett, augusztus vége óta a korábbinál magasabb szinten stabilizálódott -, de egyre kevesebb regisztrált fertőzött halt meg, ami leginkább annak tulajdonítható, hogy főleg fiatalok kapták el a vírust, akiknek körében viszonylag ritka a súlyos megbetegedés és a fertőzéssel összefüggő elhalálozás. Azonban a múlt hét óta az esetszám enyhe emelkedése látható az idősebb korosztályokban - tették hozzá, aláhúzva, hogy ezt a folyamatot szorosan nyomon kell követni.

Mint írták, meg kell akadályozni, hogy a járvány első hullámához hasonlóan magasra szökjön a megbetegedések száma az idősek körében és a lakosság fokozottan veszélyeztetett csoportjaiban, mert ebben az esetben a kórházi kezelésre szorulók száma és a halálesetek száma is emelkedésnek indulna.

A teljes cikk a portfolio.hu oldalán olvasható el, idekattintva.