Évtizedek óta nem fogyott ilyen kevés sör az Egyesült Királyságban

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A koronavírus-járvány hatása itt is megmutatkozott.

Virusmaszk

Virusmaszk

Az Egyesült Királyságban 47 ezer pubot zártak be a koronavírus miatt, így az év első három hónapjában húsz éve nem látott mélyrepülésbe váltott a brit sörfogyasztás – írta a The Guardian. A brit gazdaság a koronavírus miatt tízszer nagyobbat zuhant, mint eddig bármikor, és ezt a söripar is megérzi.

A brit sör- és pubszövetség (BBPA) beszámolója alapján a pubok, bárok, szupermarketek és más üzletek összesen 1,5 milliárd pint sört adtak el január és március között: ez 7,2 százalékos csökkenés a tavalyi év ugyanazon időszakához képest. A BBPA 2000 óta méri és számolja a szigetországban eladott sör mennyiségét.

Ez azért számít jelentős csökkenésnek, mert ebbe az időszakba még csak tíz olyan nap esett bele, amikor a járvány terjedésének fékezése érdekében meghozott kormányzati intézkedések értelmében zárva kellett tartaniuk a puboknak. Ennek fényében az sem meglepő, hogy az üzletekben viszont a megszokottnál 16 százalékkal több sör fogyott ez alatt az idő alatt. A számok alapján azonban a britek pubokban szeretnének inkább sört inni.

A teljes cikk elolvasható a hvg.hu oldalán, idekattintva.