Legalább két-három nehéz év elé néznek a luxusipari cégek

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A luxuscikkek globális piaca körülbelül 20-35 százalékkal zsugorodhat ebben az évben a koronavírus-járvány gazdasági hatásai­nak következtében. Az iparág soha nem látott válsághelyzetbe került, ami számos szereplőt kényszerít arra, hogy áttervezze a közeljövőt. Néhány év múlva jöhet a fellendülés.

Virusmaszk

Virusmaszk

Kína ugyanakkor már a kilábalás irányába mutat – állapítja meg az elemzés. A kínai vásárlók, úgy tűnik, továbbra is a szegmens hajtóerői lesznek, az előrejelzésekben úgy kalkulálnak, hogy 2025-re az összes luxusvásárló 50 százaléka kínai lesz. Szintén jelentősen emelkedett az online vásárlások száma a válság alatt, ezen az értékesítési csatornán a becslések szerint 2025-ig az összes eladás 30 százalékát bonyolítják le.

A korlátozások utáni világ jókora változásokat mutat majd ezen a téren is – vélik a tanulmány szerzői, mivel az elzártságban töltött idő megváltoztatja az embereket. Mire az emberek fokozatosan kijönnek a karanténból, máshogy fogják látni a világot, a luxusmárkáknak pedig alkalmazkodniuk kell ezekhez a változásokhoz – véli az elemzés egy másik szerzője, Federica Levato.

A teljes cikk a Világgazdaság oldalán olvasható, idekattintva.