Teljesítőképességük határán vannak még a tesztelésbe bevont medikusok is

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Az önkéntesség nem elég, innentől kezdve kötelezik a medikusokat arra, hogy végezzenek koronavírusteszteket. Több diákkal beszéltünk, azt mondják, a lelkesedés megvan, ám sok kérdésre nem kaptak választ, és aggódnak a vizsgaidőszak miatt is.

Virusmaszk

Virusmaszk

Október végén az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál jelentette be, hogy a megnövekedett tesztigények miatt bővítik a mintavételi egységek számát, a teszteket pedig már nemcsak mentősök, hanem orvostanhallgatók is végzik. Eddig ez jellemzően önkéntes alapon ment, de az emberigény egyre nőtt.

Pécsi forrásunk azt mesélte, az első héten 45–50, majd 90, később már több mint 100 hallgatót kellett „összeszedni” az Országos Mentőszolgálathoz, ehhez jöttek hozzá a klinikákon dolgozó hallgatók. Szegeden második nekifutásra jelentkezett tucatnyi külföldi diák, akik közül nem is mindenki beszélt magyarul, ami a kiképzésnél okozott nehézséget. Volt olyan egyetem, ahol ha nem volt elég önkéntes, behívtak még diákokat. Erre forrásunk szerint lehetett nemet mondani, annak sem volt következménye.

Három hét alatt kiderült, a kvázi önkéntesség nem elég: Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára levelet küldött a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája vezetőinek arról, hogy vége az önkénteskedés időszakának, kezdődik a vezénylés.

A teljes cikk elolvasható a hvg.hu oldalán, idekattintva.