Romániában szinte dugig az intenzív osztályok, növelik a kapacitást

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Romániában további kórházakat, illetve kórházi részlegeket szabadítanak fel a koronavírus-fertőzöttek számára, a bennük működő intenzív osztályokat pedig csak a legsúlyosabb esetek számára tartják fenn – közölte Ludovic Orban miniszterelnök.

Virusmaszk

Virusmaszk

A kormányfő szerint ezen a héten legalább kétszáz ággyal fogják növelni a koronavírusos betegek ellátására elkülönített intenzív terápiás osztályok befogadóképességét, és további lélegeztetőgépeket üzemelnek be.

A két héttel korábbi utolsó hivatalos közlés szerint Romániában 1250 intenzív terápiás ágy állt a Covid-19-ben szenvedők rendelkezésére. A hétfői helyzetjelentés szerint 1187 fertőzöttet ápolnak intenzív terápián, a telítettség tehát már országos szinten is megközelítette a 95 százalékot, a legtöbb nagyvárosban azonban már hetek óta helyhiány van.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter hétfőn azt mondta: jelenleg 309 fertőzött szorul mesterséges lélegeztetésre. Az oxigénpótlásra szoruló, de lélegeztetőgépet még nem igénylő pácienseket a szaktárca vezetője szerint áthelyezhetik (az intenzív terápiás kapacitás növelése érdekében) egy "átmeneti osztályra", amelynek az intenzív osztály mellett kell működnie, és saját lélegeztetőgépekkel kell rendelkeznie, hogy azonnal közbe lehessen lépni, ha súlyosabbra fordul a fertőzött állapota – magyarázta.

A teljes cikk elolvasható az infostart.hu oldalán, idekattintva.