Kásler Miklós: Ha muszáj, a felső tagozatban is jön a távoktatás

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A személyes kontaktusok csökkentése érdekében telefonon adott interjút a Magyar Nemzetnek Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere azt mondta, hogy megváltozott a járvány természete, így nem tudnak két-három hétnél hosszabb távban gondolkodni, „szemben a tavaszi első hullámmal, amikor még mi tartottuk kézben a járványt, nem pedig mi igazodtunk hozzá.”

Virusmaszk

Virusmaszk

A miniszter szerint Európában egyelőre még sehol sem látszik, hogy tetőzéséhez közeledne a járvány, hiszen még mindig folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és a halottak száma.

„Felelősséggel tehát nem lehet kijelenteni, hogy mikorra várható a tetőzés, de ha a megérzésemre kíváncsi – ami a medicinában létezik –, akkor azt tudom mondani, hogy december vége, január körül, ha most sikerül betartatni a szigorításokat. Akkor ellaposodik a járványgörbe” – becsült meg mégis egy tetőzési időszakot az újságírói kérdésre.

Kásler Miklós szerint mivel júliusban és augusztusban rendkívül alacsony volt a fertőzöttség, „sokan elhitték, hogy a járvány már nem is létezik, esetleg nem is létezett”. A miniszter a külföldre utazókat okolta a vírus behozatalával, a fiatalokat pedig az elterjesztésével.

Kásler Miklós szerint „a most meghozott intézkedések időben születtek és arányosak a jelenlegi helyzettel, azonban ezek is csak akkor lesznek hatásosak, ha az emberek be is tartják.” A szigorításoktól azt várják, hogy 3-4 héten belül a jelenleg meredeken növekvő fertőzöttszám-emelkedés lelassul, majd egy bizonyos szint után stagnál, aztán csökkenni kezd, úgy, ahogy az tavasszal is történt.

Azt is elmondta, hogy ha úgy hozza a kényszer, akkor - nem szívesen ugyan, de - bevezetik az általános iskolák felső tagozatán is a távoktatást.

A teljes cikk a hvg.hu oldalán olvasható, idekattintva.