Hatékonynak bizonyult az amerikaiak által fejlesztett vakcina

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Az amerikai Pfizer gyógyszervállalat úgy nyilatkozott, hogy az általuk kifejlesztett vakcina az eddigi tesztek során az esetek 90 százalékában hatékonynak bizonyult – írja a CNN.

Virusmaszk

Virusmaszk

Egy jelentős lépéssel közelebb kerültünk ahhoz. hogy áttörést érjünk el és ezzel segítsük az embereket a globális egészségügyi krízis leküzdésében – ezt mondta Albert Bouria, a Pfizer ügyvezető elnöke.

A cég 43 ezer önkéntes bevonásával folytatja le tesztjeit, akiknek azonban csak egy része kapott valódi vakcinát, a többieket placebóval kezelték.

Eddig még csak az első 94 koronavírusos esetet vizsgálták meg, de náluk pozitívak voltak az eredmények. Közülük ugyanis csak 10 százaléka kapta meg a vakcinát, a többi 90 százalékot placebóval oltották be.

A teljes cikk elolvasható az index.hu oldalán, idekattintva.