Svédországban rekordot döntött az új fertőzöttek száma

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Svédországban a csütörtöki legfrissebb adatok szerint újabb csúcsot ért el a koronavírus-járvány terjedése, és emiatt több körzetben azt tanácsolják a lakosoknak, hogy ne használják a tömegközlekedést és a közösségi helyszíneket.

Virusmaszk

Virusmaszk

A közegészségügyi intézet tájékoztatójában 24 óra alatt 3254 új, megerősített fertőzés szerepel, ami a legmagasabb adat a járvány kitörése óta. A 10,3 millió lakosú országban nagyjából 121 ezerre teszik a fertőzöttek összesített számát, és 5943 ember halt meg a betegségben.

Svédországban mindeddig meglehetősen lassan terjedt a vírus más országokkal összehasonlítva - hívta fel a figyelmet Anders Tegnell vezető járványügyi szakember egy sajtótájékoztatón. Szerinte az országban jól működött az „önkéntes korlátozások" rendszere, és sok ember tartotta magát az egészségügyi ajánlásokhoz.

A kórházakban viszonylag alacsony az intenzív kezelésre szoruló betegek száma. Az ilyen célra szolgáló ágyaknak mintegy 15 százaléka foglalt. A legsűrűbben lakott egyes térségekben, így Stockholmban, a fővárosban és Nyugat-Svédország több más városában azonban azt ajánlják az ott élőknek, hogy ne látogassák a bevásárlóközpontokat, múzeumokat, könyvtárakat, uszodákat és edzőtermeket, egyelőre legalább november 18-ig.

A teljes cikk elolvasható a 444.hu oldalán, idekattintva.