Vesztegzár Litvániában

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Karantént vezettek be hétfőn Litvánia területének egyötödén, mert a 60 helyi önkormányzatból tizenkettőben számottevően megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma. A vesztegzárról szóló rendelkezés két hétig lesz érvényben, a vilniusi kormány ezt követően dönt a további lépésekről – írta a távirati iroda.

Virusmaszk

Virusmaszk

Aurelijus Veryga litván egészségügyi miniszter azt mondta: a járványhelyzet romlása miatt karantént vezetnek be további nyolc helységben, köztük az ország három legnagyobb városában, így a Vilniusban, Kaunasban és Klaipedában is, de ezeken a településeken szerdától.

A karantén idején a lakosoknak otthonukon kívül maszkot kell viselniük. A hatóságok korlátozzák a közlekedési eszközök forgalmát, és csupán a munkahelyre, az üzletekbe, a gyógyszertárba és az egészségügyi intézményekbe történő utat engedélyezik. Minden tömegrendezvényt lemondtak. A lakáson kívül öt embernél többen nem gyűlhetnek össze, kivételt ez alól egy család tagjai képezhetnek. Csupán azok a bevásárlóhelyek üzemelhetnek, ahol tíz négyzetméteres terület áll rendelkezésre minden egyes vásárló számára. A cégeknek javasolták a távmunka bevezetését.

A teljes cikk elolvasható az index.hu oldalán, idekattintva.