Szlávik János elárulta, mivel lehet leghatékonyabban védekezni a koronavírus ellen

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Jelenleg a távolságtartás és a maszkhordás az alapvető védekezési eszköz a koronavírus-fertőzéssel szemben - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa egy online szakmai konferencián csütörtökön.

Virusmaszk

Virusmaszk

Szlávik János úgy fogalmazott, hogy hatalmas járványról lehet beszélni, amely nem csendesedik, és Magyarországon is emelkedik a fertőzések és halálesetek száma.

A szakember az IME egészségügyi szaklap konferenciáján kitért arra, hogy az influenzával összehasonlítva is veszélyesebb a koronavírus. Amerikai adatokat ismertetve elmondta, ott évente 30-40 millió influenzás megbetegedésre 30-40 ezer haláleset jut, míg a koronavírust már 6-8 millió amerikai kapta el, és már több mint 200 ezren haltak meg a vírus szövődményeiben.

A tesztelésről Szlávik János azt mondta, Magyarországon naponta 6-12 ezer tesztet végeznek, és azokból mutatják ki az egyre emelkedő számú pozitív eseteket. A mintavételek száma tavaszhoz képest jóval több, és próbálnak újabb és újabb technikákat találni a pozitív esetek felkutatására - tette hozzá.

Ezek közül a legmegbízhatóbb a PCR-teszt, amelyhez azonban speciális eszköz, szakértelem és megfelelő laboratóriumi háttér szükséges. Az utóbbi időben használatos úgynevezett antigénalapú gyorstesztek is elfogadják a vírus kimutatására, ezek negyedóra után kimutatják a pozitivitást - mondta.

Kiemelte, a maszkviselés az egyik alapvető eszköze a védekezésnek, azonban nem kell a maszkokat misztifikálni. Hatékonyság szempontjából nincs nagy különbség közöttük, hiszen míg egy egyszerű maszk 95 százalékos, a sebészi maszkoké 95-98, a speciális, FFP2, FF3 maszkok 99 százalékos védelmet nyújtanak - közölte az infektológus.

Az utcán, a hétköznapi életben az egyszerűbb maszkok is védelmet nyújtanak, azonban a védekezés másik fontos eleme a távolságtartás. Ha ezt a kettőt betartjuk, szinte nulla a megfertőződés esélye - hívta fel a figyelmet.

Szlávik János beszélt arról is, hogy a koronavírus nem csak a tüdőt támadja, a kezdeti fázis után az összes szervet képes megbetegíteni, többek között szív-, máj-, veseelégtelenséget okozva. Ez mutatja a vírus veszélyességét. A fertőzöttek 10-20 százaléka szorul intenzív ellátásra, és közülük 30 százalék hal meg - emelte ki.

A teljes cikk a portfolio.hu oldalán olvasható, idekattintva.