CDC: az is közeli kontaktus, ha valaki 24 óra alatt összesen töltött 15 percet fertőzöttel

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A betegség realitásaival szembesülve az amerikai járványügyi központ, a CDC október közepén megváltoztatta a közeli kontakt definícióját, írja a Stat News. Ezidáig azt tartották számon közeli kontaktként, aki egy igazoltan fertőző emberrel egyidőben legalább negyed órát töltött két méteres távolságon belül.

Virusmaszk

Virusmaszk

Az új definíció jelentősen kibővíti a közeli kontaktok körét, ez alapján ugyanis mindenki közeli kontaktnak számít, aki 24 órán belül összesen legalább 15 percet töltött fertőző emberek két méteres közelségében.

Vagyis a járvány megelőzése érdekében ezentúl mindenkit fel kéne kutatni, és karanténozni kéne, aki egy nap összesen legalább negyed órát töltött igazoltan fertőző emberek közelségében

A világban jellemzően előrefele keresik a kontaktokat, vagyis azt kutatják, ki találkozott a frissen igazolt fertőzöttel azóta, hogy megfertőződhetett. Egyre több szakértő szerint azonban érdemes lenne megfordítani a kontaktkutatás irányát, vagyis nem azt kéne vizsgálni, hogy egy fertőzött kiket fertőzhetett meg, hanem hogy ő maga kitől kaphatta el a betegséget.

A teljes cikk a 444.hu oldalán olvasható, idekattintva.