Dupla hullazsákot javasol a koronavírusos elhunytaknál az Emmi

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A koronavírusos elhunytak biztonságos szállítása érdekében most is dupla hullazsák alkalmazását javasolja az emberi erőforrások minisztere a kórházaknak. Ez az intézkedés is abban a Kásler Miklós miniszter által október 12-én kiadott egyedi utasításban szerepel, amelyben a kórházaknak összefoglalják a legfontosabb tudnivalókat a járvány kezeléséhez.  

Virusmaszk

Virusmaszk

A dokumentum szerint az egészségügyi szakmai kollégium patológia tagozata által összeállított eljárásrend alapján “a koronavírus fertőzésben elhunytat dupla exit zsákba szükséges tenni, a külső zsák felületét fertőtleníteni majd jelöléssel kell ellátni. Ez az osztályos ápoló feladata, amely során az egyszer használatos védőkesztyű, vízlepergető védőköpeny és minimálisan FFP2 maszk használata szükséges.”

Hasonlóan kell eljárni minden olyan elhunytnál is, akinél csak a fertőzés gyanúja merült fel. Ez a protokoll június elején született meg, amikorra a járvány első hulláma véget ért. 

Az utasítás megismétli azt a korábbi rendelkezést, amely a hivatalos halottvizsgálati bizonyítványokban a halálokok megfelelő feltüntetéséről szól.   

A teljes cikk a telex.hu oldalán olvasható, idekattintva.