Montenegró újabb korlátozásokat vezet be

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Újra korlátozásokat vezet be Montenegró a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hétfőtől, mert a fertőzöttek száma az utóbbi hetekben jelentősen megugrott.

Virusmaszk

Virusmaszk

Az intézkedések az egyes településeken fertőzöttek számától függően különböznek majd, a maszk viselése viszont mindenhol kötelező lesz nyílt és zárt térben is az öt éven felülieknek.

Ahol a fertőzöttek aránya százezer lakosra vetítve nem éri el a négyszázat, ott csak a szükséges távolságtartást kell betartani. Ahol négyszáz és nyolcszáz közötti a fertőzöttek száma százezer lakosra nézve, ott 22 óráig tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek, és egy asztalnál nem ülhetnek kettőnél többen. Amely településeken százezer lakosra nézve nyolcszáz és ezerkétszáz közé esik a fertőzöttek száma, ott teljesen bezárják a vendéglátóhelyeket, és betiltják a családi, otthoni rendezvényeket is. Ahol meghaladja az ezerkétszázat a fertőzöttek száma százezer lakosra nézve, ott a fentiek mellett kijárási tilalmat vezetnek be 22 és másnap reggel 5 óra között, és tilos a vendégeskedés is.

A Nyugat-Balkánon péntekről szombatra 758-cal nőtt az igazolt fertőzöttek és 18-cal a halálos áldozatok száma.

Szombatra a regisztrált fertőzöttek száma Szerbiában 75-tel 33 238-ra, Koszovóban 46-tal 15 371-re, Észak-Macedóniában 143-mal 17 346-ra, Montenegróban 245-tel 9474-re, Bosznia-Hercegovinában pedig szintén 249-cel 26 561-re emelkedett.

Szerbiában az utóbbi 24 órában eggyel 746-ra, Koszovóban eggyel 620-ra, Észak-Macedóniában kilenccel 721-re, Montenegróban eggyel 155-re, Bosznia-Hercegovinában pedig hattal 812-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

MTI