Befejezték az orosz Covid-vakcina tesztelésének első fázisát, a beoltott önkéntesek jól vannak

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Sikeresen befejezte az Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem a Covid-19 vakcinájának tesztelését önkénteseken – állította Vagyim Taraszov, a moszkvai felsőoktatási szakintézmény Transzlációs Medicina és Biotechnológiai Intézetének igazgatója vasárnap a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.

Virusmaszk

Virusmaszk

Taraszov a fejleményről világ első vakcinájának kifejlesztéseként számolt be. Mint ismeretes, más országok is sikeres kísérleteket hajtottak végre SARS-CoV-2 koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztése terén. Az első orosz vakcinát, amelynek hivatalos tesztelését június 18-án kezdték meg, a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) fejlesztette ki.

Klinikai tesztelésében és az eredmények kommunikációjában katonai és polgári intézmények is részt vettek. Az orosz védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy immunitást alakított ki a kísérletben részt vevő önkéntesekben az első klinikailag tesztelt orosz Covid-19-vakcina. Alekszandr Lukasov, a Szecsenov Egyetem Orvosi Parazitológiai, Trópusi és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója a RIA Novosztyinak elmondta, hogy az önkéntesek első csoportját szerdán, a másodikat pedig július 20-án fogják kiírni a kórházból.

A teljes cikk elolvasható az index.hu oldalán, idekattintva.