Jól vannak az orosz vakcinateszt önkéntesei

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Az orosz védelmi minisztérium hivatalos napilapja szerint nem észleltek nem kívánt mellékhatásokat az orvosok azokon az önkéntes katonákon, akik részt vesznek az első orosz koronavírus-vakcina tesztelésén.

Virusmaszk

Virusmaszk

Ahogyan arról beszámoltunk, először a vakcina fejlesztői, majd katonák, aztán önkéntes civilek is részt vettek. A Krasznaja Zvezda lapban megjelent cikk szerint mindeddig sem az június 18-án beoltott első, sem a június 23-án beoltott második csoport egészségi állapotában nem észleltek a normától eltérő változást a rendszeres ellenőrzések, az önkéntesek közérzete jó.

A felgyorsított hatású vakcina második komponensét a kísérlet részvevői három héttel az első oltás után kapják meg. A fertőzés megelőzését szolgáló vakcinát az orosz hadsereg és a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) közösen teszteli.

A teljes cikk elolvasható az index.hu oldalán, idekattintva.