Letaglózó képet fest egy hazai felmérés a karantén hatásairól

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A lakosság többsége lelkileg megterhelőnek érezte a járvány miatt kialakult helyzetet, amely számos változás mellett sok esetben a családon belüli feszültség megnövekedésével és az otthoni munkamegosztás arányainak eltolódásával járt együtt – utóbbi mértékéről másként vélekednek a nők és a férfiak.

Virusmaszk

Virusmaszk

Az UNICEF Magyarország és az Indotek Group közös, a Publicus Intézet által készített, 1003 főt magába foglaló reprezentatív felmérése a 2020 tavaszán hazánkba is begyűrűző koronavírus-járvány társadalmi hatásait vizsgálta, elsősorban a családok szemszögéből. 

Ennek során a megkérdezettek 57 százaléka vallotta azt, hogy negatív értelemben változott az élete a járvány miatt, közülük 27 százalék számára nagymértékű változást hozott az egészségügyi veszélyhelyzet.

A háztartások közel harmada (31 százalék) számolt be a megszokottnál nagyobb belső feszültségről a járványügyi veszélyhelyzet kezdete óta, 13 százalék mondta azt, hogyhatározottan több volt a feszültség otthon ebben az időszakban, mint általában.

A munkába járás sok család számára okozott nehézséget a járvány idején, a 14 éven aluli gyermeket nevelők számottevő része (26 százalék) csak úgy tudta megoldani a helyzetet, hogy az egyik szülő nem dolgozott.

A teljes cikk elolvasható az infostart.hu oldalán.