Koronavírus: Belgiumban és Hollandiában július elejétől tovább enyhítik a korlátozásokat

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Belgiumban július elejétől tovább enyhítenek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon, aminek köszönhetően az egészségügyi szabályok szigorú betartása mellett megnyithatnak az ország filmszínházai, uszodái, kaszinói, vidámparkjai és koncerttermei - írta szerdán a helyi sajtó. Hollandiában a szaunák, sportcentrumok, nyilvánosházak várják majd ekkortól a vendégeket.

Virusmaszk

Virusmaszk

Az enyhítések értelmében Belgiumban a privát közösségi találkozók engedélyezett létszáma 15 főre bővül, beltéri eseményeken 200, kültérin nem több mint 400 fő vehet részt.

A lazításokat Sophie Wilmés belga kormányfő jelentette be, aki egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy a vírus még jelen van az országban, így továbbra is óvatosnak kell lenni. A miniszterelnök külön figyelmeztette a fővárosban múlt hétvégén csoportosan mulatozó fiatalokat, akik megszegték a hatályban lévő szabályokat.

Veszélyeztetitek a hónapok óta tartó kollektív erőfeszítéséket, aláássátok a közös munkát. De hiba azt gondolnotok, hogy sebezhetetlenek vagytok, a vírus fiatalokat is fertőz, és szeretteiteket is veszélybe sodorjátok - hangsúlyozta Sophie Wilmés.

A teljes cikk elolvasható a portfolio.hu oldalán, idekattintva.