A koronavírusos betegek majdnem fele tünetmentes lehet

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Amerikai kutatók úgy számították, hogy a koronavírussal fertőzöttek akár majdnem fele is tünetmentes lehet – írja az EurekAlert. A Scripps Kutatóintézet Annals of Internal Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmánya szerint a tünetmentes betegek a járvány elején sok fertőzésért lehettek felelősek.

Virusmaszk

Virusmaszk

„A vírust a csendes terjedése miatt olyan nehéz szabályozni” – írta a sajtóközleményben a kutatás egyik vezetője, Eric Topol. „Az eredményeink azt igazolják, hogy nagyon fontos a tesztelés. Egyértelmű, hogy az ilyen széles körű tünetmentes terjedésnél többet kell tesztelnünk, különben a vírus folyamatosan támadni fog minket.”

A tanulmányhoz a szakértők már kiadott kutatási eredményeket vizsgáltak át, összesen 16 változatos csoportot találtak, ami alapján dolgozni tudtak. Az volt igazán egyértelmű rögtön, hogy a fertőzött emberek nagyon nagy részének semmiféle tünete nem volt. Az egyik kutatásban az Amerikában vizsgált

3000 koronavírusos elítélt rab közül 96 százalékuk nem tapasztalt tüneteket. 

A teljes cikk elolvasható a 24.hu oldalán, idekattintva.