Koronavírus-járvány: aggasztó „mellékhatások”

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Európa-szerte megfigyelhető, hogy a koronavírus-fertőzöttek gyógyítása miatt háttérbe szorul más betegek kezelése.

Virusmaszk

Virusmaszk

Különösen komoly gondot okozhat ez a daganatos betegségekben szenvedőknél is, akiknél mindenféle késlekedés az életükbe kerülhet.

Brit szakértők szerint számos betegség maradt felderítetlen a kijárási korlátozások következtében is, vagyis azért, mert a betegek egyszerűen nem fordultak orvoshoz.

- Az embereknek azt mondták, kíméljék a közegészségügyi rendszert, ezért nem mennek orvoshoz a tüneteikkel, mert azt gondolják, még ráér, nem sürgős. A másik ok, amiért sokan indokolt esetben sem fordulnak orvoshoz az, hogy attól tartanak, ha kórházba kerülnek, nagyobb az esélye annak, hogy a koronavírussal megfertőződjenek – fejtette ki a londoni Nemzeti Rákkutatási Intézet professzora, Clare Turnbull.

Az onkológiai műtők felett a közegészségügyi rendszer rendelkezik, a koronavírus-járvány miatt pedig jó néhány orvost átcsoportosítottak. Szakemberek most attól tartanak, hogy a nem koronavírus-fertőzött betegek majd egyszerre szabadulnak rá ismét a rendszerre.

A teljes cikk elolvasható az euronews.com oldalán, idekattintva.