Olaszországban két hónap után újraindult a mindennapi élet és a gazdaság

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Az adriai Rimini lakosai tengerparti sétával köszöntötték hétfőn a koronavírus-járvány miatt több mint két hónapja elrendelt korlátozások utáni újraindulást Olaszországban, a vatikáni Szent Péter-bazilikánál reggel héttől sorban álltak az első belépők. Újranyitott a kereskedelem, a vendéglátás, és ez az első nap, hogy az olaszok engedély nélkül elhagyhatják lakásukat.

Virusmaszk

Virusmaszk

Március 11. óta az olaszországi városok most először ébredtek a hétfő reggeli járműforgalom jellegzetes zajával. A munkába induló milánóiak megrohamozták a trolibuszokat, és mivel a járművezetők nem tudták rávenni az utasokat, hogy csak minden második ülőhelyet foglalják el, a rendőrség beavatkozására volt szükség a felszállás szabályozására.

Milánó központi terén megnyitotta kapuit a február utolsó hetétől lezárt dóm, amely egyszerre csak kétszáz személyt fogad. Ugyanitt újranyílt a város egyik legnagyobb áruháza is, ahova egyszerre kétezer vásárlót engednek be, a hétköznapokon megszokott mintegy 35 ezer helyett.

A teljes cikk elolvasható az origo.hu oldalán, idekattintva.