Csökken az új fertőzések száma New Yorkban

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

El lehet végezni a koronavírus miatt elhalasztott műtéteket.

Virusmaszk

Virusmaszk

New York és Massachusetts államban csökkent, több más amerikai szövetségi államban ugyanakkor emelkedett az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a halálos áldozatok száma a szerdai bejelentések szerint.

Szokásos napi sajtókonferenciáján Andrew Cuomo, New York kormányzója elmondta, hogy kedden 166 beteg hunyt el a Covid-19 nevű betegségben. Bejelentette, az új fertőzöttek száma oly mértékben csökkent, hogy immár lehetővé vált, hogy az állam 12 megyéjében ismét végezhessenek nem a járvánnyal összefüggő - és ezért eddig elhalasztott - műtéteket is.

Egyben arról is beszámolt, hogy vizsgálatot indítanak 102 gyerek megbetegedése ügyében, akik gyaníthatóan a Covid-19 szövődményeként említett toxikus sokkban vagy a véredényrendszer kitágulásával és súlyos gyulladásával járó Kawasaki-kórban szenvednek. Három kisgyerek el is hunyt. Cuomo közölte, hogy e beteg gyerekek 60 százalékánál kimutatták a koronavírus-fertőzést, 70 százalékukat intenzív osztályon kezelik, 19 százalékukat pedig lélegeztetőgépen tartják.

Mivel nem mutatták a fertőzés tüneteit, ezeket a gyermekeket eleinte nem is vizsgálták Covid-19-re - mondta a kormányzó, és felhívta a szülők figyelmét, hogy amennyiben gyerekeiknél gyors szívverést, letargiát, a bőr színében bekövetkezett változásokat, lábdagadást észlelnek, azonnal forduljanak orvoshoz.

Letitia James, New York állam főügyésze szerda délutáni közleményében arra szólította fel az állam, de elsősorban is New York város rendőrségét, hogy foglalkozzon a társadalmi elkülönülés előírásainak betartatásakor tapasztalható rendőri erőszakkal, amely különösen a fekete és a spanyolajkú közösségeket sújtja. Közleményében James hangsúlyozta, hogy "a fehér bőrű közösségekben New York város rendőrsége állítólag másként reagál" az elővigyázatosságot követelő intézkedések betartatásakor, mint a fekete, vagy a spanyolajkúak körében.

A teljes cikk elolvasható a hvg.hu oldalán, idekattintva.