A gyerekeknél nem befolyásolja a meglévő krónikus betegség a koronavírus lefolyását

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Sehol a világon nem kerülnek tömegesen kórházba az asztmás gyerekek vagy a szervtranszplantált gyerekek, nem halnak meg tömegével az immunszupresszív szereket szedő gyermekek – mondta az RTL Klubnak Novák Hunor gyermekorvos, kiemelve, hogy a gyerekeknél nem jelent a felnőttekéhez hasonló kockázati tényezőt a koronavírus szempontjából a meglévő krónikus betegség.

Virusmaszk

Virusmaszk

Novák arról is beszélt, hogy Magyarországon egyelőre nem találkoztak azzal a rejtélyes, gyerekeket érintő betegséggel, amivel 15 gyerek került kórházba New Yorkban, és ami több nyugat-európai országban is megjelent, főként koronavírusos betegeknél.

Ez kiütéseket, bőrhámlást és kipirosodó szemeket okoz egyebek mellett, többet viszont egyelőre nem tudni a rejtélyes megbetegedésről. Novák szerint viszont egyelőre nem igazolt, hogy a koronavírus jelenléte fokozza-e az egyéb betegségek megjelenésének gyakoriságát.

A teljes cikket elolvashatja az Index.hu-n, idekattintva. 

Már legalább három gyerek halála köthető az elmúlt napokból New Yorkban ahhoz a rejtélyes, a koronavírussal összefüggésbe hozott betegséghez, amivel több tucatnyi gyerek került kórházba a héten az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában – közölte New York állam kormányzója, Andrew Cuomo szombaton.

Cuomo közlése szerint New Yorkban már 73-ra nőtt a rejtélyes betegség miatt ápolt gyerekek száma. A betegek nem légúti fertőzés jeleit mutatják, hanem egyéb gyulladásos betegségekét. A 2-15 év közötti páciensek közül soknak lett pozitív a koronavírustesztje, illetve rendelkeznek koronavírus-ellenes antitestekkel.

A tünetek között gyakori a magas láz, a toxikussokk-szindrómára utaló tünetek, de a nyirokcsomók duzzanatához vezető Kawasaki-betegségről is érkezett feljegyzés. Azt, hogy a rejtélyes betegségnek, ami a szívbe is eljuttathatja a gyulladást, van-e köze a koronavírushoz, már a WHO is vizsgálja.

A teljes cikket elolvashatja az Index.hu-n, idekattintva.