Kásler Miklós: megváltozott a járvány természete, két és fél hétre lehet tervezni

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A kormány határozott és rugalmas intézkedéseket hozott a koronavírus-helyzet kezelésére, amelyek betartását most szigorúbban ellenőrzi – közölte az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című műsornak adott interjújában.

Virusmaszk

Virusmaszk

Azt lehet mondani, hogy 11-12 naponként megduplázódik a koronavírus-fertőzöttek száma, vagyis a kórházba kerülőké és az intenzív kezelést igénylőké is – mondta Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztérium YouTube- és Facebook-csatornáján közzétett videóban.

Most körülbelül két és fél hétre tud a kormány tervezni, mert megváltozott a járvány természete; tavasszal még három-négy hétre előre tudtak gondolkodni. "Ugyanakkor az intézkedések hatása megnyúlik.

Tehát, ha szigorító intézkedések jönnek, annak az eredményeit majd négy-hat hét múlva élvezhetjük" – jelezte az Emmit vezető miniszter.

Kitért arra is, a tavaszi első fázisban úgy kezdődött a járvány, hogy külföldről egy-egy ember behozta a vírust. Ha a fertőzöttet sikerült izolálni és a környezetét megvizsgálni, akkor meg lehetett akadályozni a vírus terjedését. A következő lépcső tavasszal a gócok kialakulása volt, amikor egy-egy közösségen belül, például idősotthonban jelentkezett a fertőzések legnagyobb része. A járvány jelenlegi fázisában pedig már közösségi terjedés van, ami azt jelenti, hogy bárki fertőzött lehet úgy, hogy akár nem is tud róla.

A teljes cikk elolvasható az infostart.hu oldalán, idekattintva.