Már a harmadik legmagasabb Európában a magyar halálozási ütem a koronavírus miatt

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Mára 5,7 főre ugrott Magyarországon az utóbbi két hétben koronavírusban elhunytak száma 100 ezer főre vetítve, ami a csehek extrém, 13,5 fős, majd a belgák 6,8 fős értéke után a harmadik legmagasabb az európai kontinens 31 országa között – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Kontroll Központ (ECDC) adataiból. Mégsem hallunk egyelőre szigorúbb korlátozó intézkedésekről idehaza, igaz az orovosi kamara tegnap már határozottan szorgaplmazta ezt.

Virusmaszk

Virusmaszk

A szomorú harmadik hely mindenképpen érdekes annak tükrében, hogy közben ugyanezen adatbázisban Magyarország „csak” a huszadik helyen áll az új fertőzöttek számát illetően a 257 fős értékével az utóbbi két hétben 100 ezer főre vetítve. Amint arra a portfolio.hu egy tegnapi elemzésében már rámutatott: ez a kettősség is jól érzékelteti, hogy

IDEHAZA NAGYON ALULDETEKTÁLT A JÁRVÁNY VALÓDI MÉRETE,

hiszen múlt hétig csak heti 70 ezer tesztet volt képest elvégezni a járványügy, amin belül a pozitivitási arány már 15% fölé nőtt. Ezek a számok már érzékeltették, hogy valójában csak kevés ténylegesen fertőzöttet talál meg a rendszer.

A halálozások száma viszont intő jel arra, hogy valójában sokkal erősebb a járvány, mint ami a fertőzöttségi számokból látszik. Ezért és a gyorsan növekvő kórházi ellátottak miatt kongathatta meg a vészharangot tegnap a Magyar Orvosi Kamara is, amely szerint ha nincsenek azonnal szigorító intézkedések, akkor sajnos napi több száz fős halálozási számokhoz fog vezetni a járvány további durvulása.

A KSH heti halálozási adatait átnézve és alább ábrázolva egyelőre nem látszik még érdemi többlet halálozás a második hullámban a tavalyi halálozási dinamikához képest, de sajnos ha a járvány jelentősen tovább erősödik, akkor ez könnyen elképzelhető. Ennek elkerülése érdekében szorgalmazta tegnap a MOK a további lépéseket, akárcsak más járványügyi szakértői is.

A teljes cikk a portfolio.hu oldalán olvasható el, idekattintva.