A súlyos betegeknél jók a vérplazmakezelés tapasztalatai

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A súlyos betegeknél jók a vérplazmakezelés tapasztalatai – jelentette ki a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója szombaton a közmédiának nyilatkozva.

Virusmaszk

Virusmaszk

Vályi-Nagy István kiemelte: a vérplazma kezelés egy elsősorban súlyos betegeknél alkalmazott passzív immunizálás, amelynek lényege a koronavírus elleni immunválasz átadása olyan betegeknek, akiknél ez hiányzik.

Közölte: a vérplazmakezelés sok súlyos betegnél meggátolja az állapotromlást és azt, hogy a betegek intenzív osztályra kerüljenek. Emellett az intenzív osztályon, ahol nem csak vérplazmát, hanem más gyógyszereket is adnak, szintén jónak bizonyult ez a terápia - tette hozzá. A főigazgató hangsúlyozta: a vérplazma hivatalos, garantáltan vírus- és káros mellékhatásoktól mentes vérkészítmény, Magyarországon csak az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) állíthatja elő, a gyűjtést is az OVSZ koordinálja.

A koronavírus-fertőzöttek kezelésében használt gyógyszerekről elmondta: a favipiravir a betegség korai szakában hatásos, míg a remdesivir intravénás gyógyszer, amit a súlyos állapotú betegek kapnak. Ezek előállítása Magyarországon is megkezdődött, klinikai vizsgálatban tesztelik a hatásukat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy lerövidítik a kórházban töltött időt. Mindkét gyógyszer bőségesen rendelkezésre áll – hangsúlyozta a főigazgató.

A teljes cikk a hvg.hu oldalán olvasható, idekattintva.