Virológus: szigorú intézkedések nélkül duplázódhat a halottak száma Magyarországon

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Rusvai Miklós az ATV Egyenes beszéd című műsor vendégeként elmondta, hogy a második hullám tetőzését november végére, december elejére teszi, ha a kormány nem hoz szigorító intézkedéseket addig. A virológus szerint egy olyan zárlattal, ami tavasszal volt, két hét alatt leszálló ágba fordulna a járvány.

Virusmaszk

Virusmaszk

Az atv.hu beszámolójából kiderült az is, hogy Rusvai Miklós szerint, ha nem történnek újabb intézkedések, a jelen helyzet azt vetíti előre, hogy

A KÖVETKEZŐ NAPOKBAN, HETEKBEN MEGDUPLÁZÓDHAT A HALOTTAK, A LÉLEGEZTETŐGÉPEN LÉVŐK ÉS A KÓRHÁZBAN KEZELTEK SZÁMA.

Hangsúlyozták, hogy a virológus meglátása szerint, ha csak az egészségügyi szempontokat nézzük, akkor ugyanolyan zárlatra lenne szükség, mint tavasszal volt, ezzel az intézkedéssel ugyanis a járvány két hét alatt leszállóágba fordulna. Hozzátette viszont azt is, hogy egy ország vezetésének más szempontokat is figyelembe kell vennie: az egészségügyi mellett a gazdasági szempontokat, valamint a lakosság pszichológiai tűrőképességét.

Rusvai Miklós a műsorban beszélt arról is, hogy a második hullám megállítására három forgatókönyv van:

  1. Elsőként a nyájimmunitás megszületését említette
  2. Második forgatókönyv lehet, hogy egészen az oltóanyagig elhúzódik a járvány

A harmadik pedig az, hogy jön egy kedvező időjárás, aminek lehet egy járványfékező hatása. Mint mondta, már a száraz hideg is segítene a járvány megfékezésében. A virológus a második hullám tetőzését november végére, december elejére tenné, ha nem történik szigorító intézkedés.

A teljes cikk a portfolio.hu oldalán olvasható el, idekattintva.