Szlovénia több régiójában kijárási tilalmat rendeltek el

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Szlovénia több régiójában lakhelyelhagyási tilalmat rendelnek el, és egyéb korlátozó intézkedést is bevezetnek a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a válságkabinet.

Virusmaszk

Virusmaszk

Ales Hojs belügyminiszter kifejtette: azokban a régiókban lesznek korlátozások, amelyekben az elmúlt két hétben százezer főre vetítve a fertőzöttek száma meghaladta a 140-et. Hét régióról van szó a 12-ből, nagyrészt Délkelet-, Közép- és Észak-Szlovéniában. Péntektől ezekben a régiókban tíz főre csökkentik az összejöveteleken részt vevők maximális számát, korlátozzák a vendéglátóhelyek működését és a sportrendezvényeken való részvételt, valamint kötelezővé teszik a maszkviselést zárt és nyílt térben.

Hozzátette továbbá, hogy a lakhelyelhagyási tilalom is csak az említett területekre vonatkozik. Az erősen fertőzött régiókból – néhány kivétellel – nem lehet a kevésbé fertőzött területekre utazni. Fordítva lehet, de nem ajánlott.

A járványügyi adatok tükrében a kormány kéthetente felülbírálja döntését. Simona Kustec oktatási miniszter jelezte: hétfőtől egy hétig az egész ország területén 5. osztálytól fölfelé az általános iskolák és a középiskolák is digitális oktatásra állnak át.

A teljes cikk elolvasható a 24.hu oldalán, idekattintva.