Horvátországban és Szlovéniában is egyre több a kórházi kezelésre szoruló Covid-beteg

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Horvátországban és Szlovéniában is növekszik a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, utóbbi növeli kórházi kapacitásait – derült ki a válságstábok keddi jelentéséből.

Virusmaszk

Virusmaszk

Bojana Beovic, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakbizottságának vezetője elmondta: a következő napokban további száz kórházi ágyat készítenek elő. Hozzátette: bővítik a kórházi kapacitásokat a nyugat-szlovéniai Nova Goricában, valamint a ljubljanai klinika fertőző osztályán, amely eddig a legnagyobb terhet viselte.

Mint mondta, problémát okoz az is, hogy a vírus bejutott a nagyobb kórházakba. Ezek között az észak-szlovéniai, jasenicai, valamint a maribori és ljubljanai klinikai központokat említette.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint hétfőn 189-cel 6764-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Vasárnap 75 új esetről számoltak be, de kevesebb tesztet is végeztek a hétvégén az országban. Három új haláleset történt, így a járvány eddigi halálos áldozatainak száma 160-ra nőtt.

A teljes cikk elolvasható a 24.hu oldalán, idekattintva.