Koronavírus-mentőcsomagot készít Budapest

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A javaslat szerint a turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik. A taxisok 70 százalékos engedményt kaphatnak a jövő évi drosztdíjból.

Virusmaszk

Virusmaszk

Bár korábban visszautasította a kormány – az ellenzék szerint „észszerűtlen” – javaslatát a főváros számláján lévő, másra szánt pénz turizmus megsegítését célzó felhasználásáról, a városvezetés most azt tervezi, lehetőségeihez mérten segíteni fogja az ágazatot. A jövő heti közgyűlésre új előterjesztés készült, amelynek értelmében a turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik szeptember és március között. Ez persze csak a fővárosi területekre igaz – közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a jövő heti közgyűlést beharangozó tegnapi háttérbeszélgetésen.

A taxisok 70 százalékos engedményt kapnak a jövő évi drosztdíjból, ami több százmilliós bevételkiesést jelent a fővárosnak. A főváros közlekedési cége a javaslat szerint 17 milliárdos kompenzációt kap, a járvány miatti vesztesége ugyanis optimista becslés szerint 22 milliárd lehet az idén. A többi intézkedés pénzügyi hatását még nem számszerűsítették.

Budapest önkormányzata folytatja az idősotthonokban élők és az ott dolgozók tesztelését, szeptemberben a 2000 dolgozó közül 900 munkatárs PCR-tesztjét végezték el, míg a bent lakók esetében 1600-at. Ebből 21 lett pozitív, a szükséges intézkedéseket megtették – jelentette ki Kiss Ambrus, aki a Népszava kérdésére azt is elmondta, hogy a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen a dolgozók belegyezése miatt támadt vita feleslegesnek bizonyult, senki sem tagadta meg a hozzájárulását a teszteléshez. A főváros további 20 ezer PCR teszt beszerzését tervezi, az előző csaknem 20 ezres készletből ugyanis alig 5000 maradt, márpedig a hajléktalanellátók és az idősotthonok tesztelését két hetente megismételnék.

A teljes cikk elolvasható a nepszava.hu oldalán, idekattintva.