Gyorsan emelkedik a halasi járványkórházban kezeltek száma

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Jelenleg 19 igazoltan koronavírussal fertőzött beteget, köztük súlyos állapotban lévőket is ápolnak a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház felnőtt fertőző részlegén kialakított járványkórházban – közölte érdeklődésünkre Dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató.

Virusmaszk

Virusmaszk

További 16, szintén a járványkórházban kezelt koronavírus-gyanús személy esetében még várják a PCR tesztek eredményeit.

A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy keddtől határozatlan időre szünetel a fizetős PCR tesztek végzése a halasi kórházban. Egyúttal arra kéri a Nemzeti Népegészségügyi Központ vagy a háziorvos által koronavírus tesztelésre küldött embereket, hogy a járványkórház földszintjén kialakított légúti sürgősségi betegellátó osztály (SBO) előtt, a szabadtérben várakozzanak, ne a zárt térben csoportosuljanak, így is csökkentve a megbetegedés kockázatát.

Dr. Szepesvári Szabolcs elmondta még, hogy a csomagküldés továbbra is biztosított a kórházban fekvő betegek számára. Erre a célra egy új csomagpontot alakítottak ki az intézmény főbejárata előtt, ahova munkanapokon 9-12 óra között lehet vinni a hozzátartozók csomagjait. Élelmiszert tilos beküldeni, az itt leadott csomagokat minden esetben fertőtlenítést követően juttatják el a fekvőbetegekhez.

A teljes cikk elolvasható a baon.hu oldalán, idekattintva.