Lacza Zsombor: a második hullám veszélyesebb az elsőnél

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese beszélt a plazmaterápia eredményeiről, és arról, hogy miben lehet bízni.

Virusmaszk

Virusmaszk

Hatékony a plazmaterápia a koronavírus kezelésében – mondta Lacza Zsombor, az eljárás kifejlesztésén dolgozó magyar kutatócsoport vezetője. Mint az Indexnek kifejtette: 23 betegből 16-an meggyógyultak, és volt köztük olyan végállapotú fertőzött, akiről már lemondtak róla, de ez a gyógymód segített rajta, és meggyógyult.

A Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese hozzátette: az Egyesült Államokban ötezren kapták a terápiát, és a gyógyulási arány hasonló.

Beszélt arról is, hogy vérplazmából kezd kialakulni a szűkösség, ami gondot okoz.

Csak a betegségen átesett emberek véréből lehet kinyerni a megfelelő vérplazmát, és közülük sem mindenkié alkalmas, ugyanis sokaknál nem termelődik ellenanyag. Hogy ez miért van így, ennek a kiderítésére most írnak ki kutatási pályázatot.

„Volt olyan megfigyelésünk is, hogy az élsportolók az életmódjuk miatt könnyen megfertőződnek, de könnyen át is esnek a fertőzésen különösebb szövődmények nélkül. Még nem tudjuk ennek az okát” – fejtette ki.

A teljes cikk az infostart.hu oldalán olvasható el, idekattintva.