Romániában a lakosság 4%-a fertőződhetett meg eddig a koronavírussal

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Románia lakosságának kevesebb mint négy százalékánál alakulhatott ki ellenállóképesség a koronavírussal szemben - közölte Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerdán egy országos szerológiai vizsgálat részeredményeire hivatkozva.

Virusmaszk

Virusmaszk

Az Europa FM rádiónak nyilatkozó tárcavezető elmondta: eddig 13 ezer embertől vettek vérmintát, hogy felmérjék a koronavírus-fertőzésen átesett lakosság reális arányát. Az országos közegészségügyi hatóság (INSP) ezek közül 7832 mintát vizsgált meg, amelyek közül csak 303-ban talált ellenanyagot. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint tehát az ország lakosságának 3,87 százaléka lehet védett a vírussal szemben.    

"Más európai országokban, ahol jelentős számú fertőzött volt, 5-6 százalékos immunitást mértek, de ahhoz, hogy a fertőzés ne terjedhessen járványszerűen, sokkal magasabb, legalább 50-60 százalékos immunitásra lenne szükség" - magyarázta a miniszter.Hozzátette: egyénenként változó, hogy egy fertőzésen átesett embernél mennyi ellenanyag termelődik és az milyen hosszú ideig biztosít védettséget.

A teljes cikk a portfolio.hu oldalán olvasható, idekattintva.