697 ezer utas hiányzott a Liszt Ferenc-repülőtérről márciusban

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Már a koronavírus miatt elrendelt lezárások első hónapja súlyos hatással volt az európai légi közlekedésre.

Virusmaszk

Virusmaszk

Közel kétharmadával esett vissza a légi közlekedés utasforgalma márciusban Magyarországon a koronavírus terjedése ellen bevezetett korlátozások miatt – közölte az Eurostat. Egyelőre 13 európai uniós országból érhető el erre vonatkozó pontos szám, az uniós statisztikusok szerint mindenhol hasonló mértékű, vagy még súlyosabb volt a visszaesés.

Bár az utasszám sok helyen már februárban csökkenni kezdett, idén márciusban mindenhol legalább megfeleződött – írja a közlemény. A legmagasabb visszaesést Olaszországban mérték, ott 2019 márciusához képest az utasok száma 85 százalékkal, 11,5 millió emberrel csökkent.

A teljes cikk elolvasható a hvg.hu oldalán, idekattintva.