Megmentette az életét a magyar terápia

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

Telefonon nyilatkozott a Magyar Nemzetnek az első Tocilizumab-kezeléssel gyógyult beteg, aki az életét köszönheti a Dél-pesti Centrumkórházban alkalmazott terápiának.

Virusmaszk

Virusmaszk

Gyergyai Gábor, aki Dunaharasztin dolgozik házi-, illetve iskolaorvosként, azt üzeni olvasóinknak, hogy mindenki tartsa be a higiénés szabályokat és az előírt óvintézkedéseket, mert a kór nem válogat.

Gyergyai Gábor elmesélte, hogy március 20-án, pénteken még rendelt, másnap azonban belázasodott, hasmenés és általános rossz közérzet jelentkezett nála. Mivel – tudomása szerint – korábban nem találkozott koronavírusos beteggel, nem gondolt rá, hogy Covid-19-cel fertőződött. Tünetei azonban nem enyhültek, ezért hétfőn úgy döntött, hogy felkeresi a Semmelweis Egyetem sürgősségi osztályát, ahol elvégezték rajta a tesztet. Miután a vizsgálatok igazolták, hogy koronavírusos, hatósági házi karantént rendeltek el számára. Ezt követően négy napig az otthonában tartózkodott, ám nehézlégzése támadt, ezért végül mentő szállította a Dél-pesti Centrumkórház (DPC) Szent László telephelyére.

Állapota hamarosan válságosra fordult, így át kellett őt helyezni az intenzív osztályra, ahol tizenhárom napig altatásban volt és géppel lélegeztették. Erre az időszakra természetesen nem emlékszik, de utólag megtudta, ő volt az első páciens, aki a DPC-ben alkalmazott Tocilizumab-terápiában részesült, amely nagymértékben hozzájárult, hogy túlélte a betegséget. Amikor jobban lett, átkerült a kórház utókezelő részlegére, ahol gyógytornászok segítségével állították talpra, majd két hete otthonába bocsátották.

A teljes hírt az magyarnemzet.hu oldalán tudja elolvasni, ide kattintva. »