A magyarok szerint még 3 hónapig marad a home office

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A magyar válaszadók 32 százaléka érzi úgy, hogy alulbiztosított a koronavírus negatív következményeivel szemben – derül ki a Generali Biztosító globális reprezentatív felmérésének hazai adataiból.

Virusmaszk

Virusmaszk

A járvány komoly változást hozott a mindennapjainkba: háromból egy magyar ma már otthonról dolgozik, a megkérdezettek 63 százaléka pedig már március végén tapasztalt bevételkiesést a gazdasági hatások miatt. A vírustól való félelem miatt a biztosítók ügyfeleinek többsége új elemekkel szeretné bővíteni biztosítási portfólióját.

A Generali a 22 országot felölelő globális felmérésében többek között a magyar, francia, indonéz vagy éppen kínai lakosság koronavírussal kapcsolatos érzelmeit, félelmeit, pénzügyi kilátásait, valamint ezen tényezők biztosítási piacra gyakorolt hatásait vizsgálta.

A magyarok érzelmi állapota nem lóg ki a globális átlagból, sőt, annál valamivel derűlátóbb is, hiszen 51 százalékuk inkább optimista vagy kifejezetten optimista a járványhelyzetben. A válaszok alapján a hazai lakosság hangulata változó, próbálnak pozitívan hozzáállni a megváltozott életkörülményekhez és kitartóan várják a vírus lecsengését, ugyanakkor úgy gondolják, az enyhülésre legjobb esetben is nyár közepén kerülhet leghamarabb sor.

A teljes hírt a portfolio.hu oldalán tudja elolvasni, ide kattintva. »