A koronavírus terjedését lassító szociális távolságtartás miatt sokan ezekben a hetekben döbbennek rá, hogyan és meddig bírják kapcsolataik megszokott formáinak felborulását. Vannak, akik könnyebben veszik az akadályt, mások úgy érzik, otthonuk magánzárkává változott.
Az egyedüllét a fizikai kapcsolatok hiányát jelenti, és bár a magánnyal ellentétben akár produktív is lehet, ez nem törvényszerűen van így. Mindannyian egyediek vagyunk, és ennek megfelelően az igényeink is mások. Antal-Uram Dóra pszichológus rámutatott, hogy a genetikailag öröklött és tanult tényezők egyaránt szerepet játszanak abban, hogyan éljük meg társas kapcsolataink visszaszorulását.
A 24.hu-nak nyilatkozó mindkét pszichológus kiemelte: abban, hogy valaki miként birkózik meg az egyedülléttel, mindezeken kívül nagy szerepet játszik az, hogy a társas kapcsolatok hiányát önként választotta, vagy rákényszerítették.
A tartós magány valóban egészségügyi károkat okozhat, például fokozza az autoimmun megbetegedések vagy az asztma kialakulásának esélyét. Minél tovább vagyunk fizikailag elszigetelve, annál nagyobb a magányosság rizikója. Sőt, a kutatások szerint minél magányosabb valaki, annál hajlamosabb elszigetelni magát.
A jelenlegi járványhelyzet miatti szociális távolságtartás, bár önkéntes karanténként is szoktuk emlegetni, abban hasonlít a fent említett helyzetekhez, hogy valójában nem a saját, tudatos döntésünk eredményeként élünk vele. A mostani időszakban a fizikai távolsággal mindenképpen számolnunk kell, viszont nagy szerencsénk, hogy a kapcsolódás élményét online is megélhetjük. Bár a testi érintés hiánya is sokaknak nehézséget okozhat, a valódi probléma, ha eltűnik mögülünk a társas háló.