Kontaktkutatással megfékezhető a járvány?

virusmaszk-logo
Covid-19 Tesztek, Maszkok, Kesztyűk, Fertőtlenítők

A kontakkutatás célja, hogy megtalálják azokat, akik egy beazonosított koronavírus-hordozóval korábban egy helyen tartózkodtak, együtt utaztak, dolgoztak, beszélgettek, stb. Mindezt azért, hogy kiderítsék, elkapták-e ők is a fertőzést vagy sem. Eredményes kontaktvizsgálat esetén a potenciális fertőzöttek tesztelésével hamar kiderül, hogy ők is vírushordozóvá váltak-e vagy sem. Ha igen, akkor karanténba kerülnek, és a vírus a kontaktkutatásnak hála abban a körben már nem terjed tovább.

Virusmaszk

Virusmaszk

A kutatás után megnézik, szükséges-e intézkedni a beazonosított kontaktokkal kapcsolatban. Ha 15 percnél rövidebb ideig volt az illető a fertőzött közelében, vagy kétméteres távolságon kívül volt, vagy csak elhaladtak egymás mellett, akkor nem áll fenn fertőzésveszély.

Viszont karanténba kell helyezni a személyt a magas a fertőződési kockázat miatt, ha:

  • szoros kapcsolatban volt a fertőzöttel,
  • egy háztartásban élnek,
  • közvetlen fizikai kapcsolatba került vele,
  • érintkezett a fertőzött váladékával,
  • két méteren belül tartózkodtak 15 percnél tovább,
  • két ülésnyi távolságban együtt utaztak buszon, vonaton, repülőgépen,
  • egészségügyi dolgozó védőeszköz nélkül látta el.

Fentiek alapján azt, hogy kinél állhat fenn a megfertőződés veszélye, egyrészt a vírushordozó személyes bevallása, másrészt mobiltelefonjának mozgása és bankkártyájának használata alapján lehet megállapítani.

Emberi memória vs cellainformáció
Memóriánk pontatlan. Szinte lehetetlen felidézni, kivel, mikor, mennyi időt töltöttünk az elmúlt napokban, ezért a személyes beszámolók nem feltétlen megbízhatók.

A mobiltelefonok cellainformációi és a bankkártyahasználat viszont teljes és pontos képet adnak a vírushordozó mindenkori mozgásáról. Ezek azonban érzékeny adatok, nem adhatók ki és tárolhatók az érintettek kifejezett engedélye nélkül.

Kontaktvizsgálat vagy nyomkövetés?
Hazánkban és a világ számos más országában használnak kontaktkutató appokat, melyek a userek hozzájárulásával szolgáltatnának olyan hasznos információkat felhasználóiknak, mint pl. mikor, hol és mennyi időre került kapcsolatba más app-felhasználókkal, akikről kiderült, hogy megfertőződtek.

Magyarország 25 kutatási projektet indított a vírus terjedésének megakadályozásáért, ennek egyik eleme a VírusRadar applikáció, amelynek márciusban kezdődött a fejlesztése.

A kontaktkutatásban és a vírus továbbterjedésének megakadályozásában egy ilyen alkalmazás akkor hatékony segítség, ha sokan használják. Minél többen, annál hatékonyabb. A userek természetesen önkéntes alapon csatlakozhatnak a rendszerhez, miután hozzájárulásukat adták helyzetük és bizonyos adataik hozzáféréséhez.

A hozzáférés engedélyezése biztonsági és adatvédelmi kockázatot is felvet. Nagy kérdés, hogy a kontaktkutatás mellett szóló érvek szétoszlatják-e a nyomonkövetéssel kapcsolatos félelmeket és ellenérzéseket.

Érvek a kontaktkutató app mellett:

  • segít a járvány megfekezésében,
  • hatékonyan azonosítja be a potenciális fertőzötteket,
  • önkéntesen választható,
  • anonimitás biztosított,
  • időkorlátozott nyomkövetés,
  • egészségügyi hatóság kezelné,
  • megfigyelés a járvány idejére korlátozódik,
  • adattárolás a user eszközén.

Érvek a kontaktkutató alkalmazással szemben:

  • pánikreakciót válthat ki a userben,
  • félelemvezérelt, indokolatlan tesztelési igényeket generál,
  • önkéntes, ezért nem hatékony,
  • biztonsági rések sérülékennyé tehetik,
  • hozzájárulást kér magán jellegű adatok kiszolgálásához,
  • adattárolás a felhőben,
  • adatmegsemmisítés megtörténik?
  • átláthatlan, ellenőrizhetetlen.

Kétséges, hogy a mégoly egészségtudatos userek is mennyiben adják ki önként személyes adataikat - bocsánat, telefonjuk adatait -, ill. hozzáférést engedélyezni mindenkori helyzetükre vonatkozó információkra vonatkozóan egy app adatkezelőjének csak azért, hogy megtudhassák, és azon idegeskedhessenek, vajon megfertőződtek-e az új koronavírussal vagy sem.

Mindenesetre az Európai Adatvédelmi Testület (European Data Protection Board, EDPB) EDPB guidelines a tagállamokra bízza, hogy a COVID-19 elleni küzdelemben alkalmazott kontaktkutatás - nyomonkövetés - során azok az adatfeldolgozásuk módjában megtalálják a hatékonyság, szükségszerűség és arányosság közötti egyensúlyt.

Forrás:

Így zajlik a kontaktvizsgálat

What is contact tracing?

EU privacy body urges anonymization of location data for COVID-19 tracking

Egyre valószínűbb, hogy nem a kontaktkutató appok jelentik a járvány elleni csodaszert