Lassan megtelnek élettel a bölcsődék, mert a szülők egyre inkább élnek ezzel a lehetőséggel.
Összes cikk
A német kormány illetékes tisztviselője szerint a németek a nyári vakációt már külföldön, elsősorban a Németországgal szomszédos országokban tölthetik.
Egyre több klinikai adat érkezik a betegségről, sokasodnak az arra utaló bizonyítékok, hogy az idegrendszer és az agy is érintett lehet a fertőzésben.
Már övé a Spanyolországban élő legidősebb nő címe, most még a járvány sem tudott kikezdeni vele.
A 65 év feletti lakosokra vonatkozó vásárlási idősáv 9 és 12 óra között meghatározott intervallumát kétórásra rövidítenék.